Miután megindultak bennem a gondoltatok, hogy mit is kell tennem, ha innen hazamegyek, már sokkal könnyebben mentek a dolgok. Beindult a tervezés folyamata, a fókusz önmagamon volt, tehát minden adott volt a tudatos cselekvéshez!
A célkitűzés megtörtént, a vezényszó rögzült, gondoltaként pedig elkezdte megteremteni önmagát.
Egyfolytában az lebegett a lelki szemeim előtt, hogy meg fogok gyógyulni, mert rátalaltam az oda vezető útra, így megindult bennem a lendület, a tenni akarás, a lelkesedés, amik olyan energiát mozgósított bennem, ami hatására egyre jobban éreztem magam!
Minden porcikámban éreztem tehát a változást, s mivel tovabbra is egyedül voltam, tudtam koncentrálni, befelé figyelni.
Azt hiszem ennek köszönhetem, hogy végig tudtam csinálni a kezeléseket, hogy lelkileg túl tudtam élni azt a rehabilitációs időszakot.
Visszatekintve óriási ajándék volt az élettől, hogy lehetőséget kaptam önmagam megismerésére, bár ma már úgy érzem, ilyen kemény tanítások nélkül is képes vagyok önmagam csiszolgatására, folyamatosan fejleszve ezáltal a személyiségemet.
Ebben persze benne van közel 7 év önismereti munka!:))
Akkoriban azonban olyan fázisban voltam, hogy a felébredéshez minden bizonnyal még egy vödör jég is kevésnek bizonyult volna, így hát kaptam egy jó nagy balhorgot! Na, az hatott! Azonnal magamhoz tértem!
A mai napig vegyes érzésekkel gondolok erre az időszakra. Hiszen egyszerre voltak benne igazi mélységek, valamint nagy felismerések!
Sokmindent hagytam ott, amikor eljöttem. Egy nagyon fájdalmas, komoly tanításokkal teli időszakot zártam el akkor és ott az életemben, és egy új életszakasz indult el a hazatérésemmel…
A történetet természetesen folytattom tovább!
Legyen szép estétek!:))
