Tulajdonképpen egész gyerekkoromban betegeskedtem. Korán megtanultam, hogy, ha beteg vagyok, több mindent el tudok érni a szüleimnél. Elsősorban több figyelmet, törődést kaphatok tőlük. Aztán aggodalmat, és szeretetet is, de persze ezek csupán az én megéléseim, hiedelmeim voltak, az én valóságom.
Érdekes tapasztalás volt, mert igazából utáltam beteg lenni, de annyira vágytam-mit vágytam-, AKARTAM a fenti érzéseket, hogy még erre is hajlandó voltam!
Jó kis hitrendszerek mi?
Betegség= szülői figyelem, törődés, szeretet! Szuper!!!
Na, szóval, cirka 34 év után sikerült is felismernem, s mindössze másfél éve – mióta aktívan dolgozom magamon a ThetaHealing® módszerével- mondhatom nyugodt szívvel, hogy nem voltam beteg!
Tudjátok, hogy ez mekkora eredmény az életemben? Egy igazi CSODA! Ugyanis ezt a mintát „gyönyörűen” működtettem -öntudatlanul is- a párkapcsolataimban, a munkámban pl….Az érzelmi manipuláció netovábbja! Mit mondjak, nemvagyok rá büszke, de hát mit szépítsem: ez az IGAZSÁG! Ez is én vagyok…
Visszatérve azonban a tegnapi történetem végéhez, 33 évesen (figyelitek? krisztusi kor) valami végleg megváltozott bennem: szó szerint derékba tört az élet…
Porckorong sérvem lett, ami sajnos nem volt újdonság az életemben, de ezúttal olyan elviselhetetlen fájdalmat okozott, hogy mozgásképtelenné váltam.
Két gyerek, a kicsi még csupán másfél éves, a férjem rengeteget dolgozik, segítség szinte semmi…
Bár minden nap jött hozzám egy energia gyógyászattal foglalkozó hölgy, aki mellesleg orvos is, de nem javult az állapotom.
A műtét elkerülhetetlennek tűnt. Ismét. Igen, nem elírás, 24 évesen egyszer már meg kellett operálni, csak akkor -lévén fiatal szervezet- nagyon gyorsan felépültem. Két hét után már újra jártam úszni, mintha mi sem történt volna!
És akkor ezt itt most megismételném: ” mintha mi sem történt volna!”
Értitek már, miért írtam, hogy betegség esetén újból két lehetőségem van?
Mert az első alkalommal, amikor kaptam egy jó nagy pofont az élettől, hogy ugyan vegyem már észre, merre van az arra, hát nem vettem az adást. A testem figyelmeztetett, és én tudomást sem vettem arról, hogy így üzenek saját magamnak!
Így tehát mentem tovább egy általam választott úton, tudjátok azon, ami szerint minden rendben van!
Erről is tudnék mesélni, és ígérem, fogok is, de most vissza térek a 7 évvel ezelőtti sztorihoz…
Na, szóval, ott már tudtam, hogy valamit nagyon meg kell változtatni az életemben. Hogy nagyon nem ok, ami, és ahogy van.
De még ez sem közvetlenül a műtét után tudatosult igazán bennem, hanem, amikor pár hét után lementem rehabilitációra Hévízre, és egyedül maradtam. EGYEDÜL!
Iszonyat nehéz volt az a folyamat, ami akkor elindult bennem, de onnan egyszerűen már nem volt visszaút: elindultam önmagam felé. Megismerni saját magam. Ki is vagyok én valójában? Mi a célom, honnan jövök? Hová tartok? Mi az én VALÓSÁGOM?
Holnap innen folytatom…
Addig is kívánok Nektek nagyon kellemes szombat estét, és természetesen NAGY ÖLELÉS NEKTEK!
