Arra gondoltam, írok nektek egy kicsit a hivatásomról. Nem kifejezetten a technikáról, amelyet alkalmazok, hiszen két módszerrel is dolgozom igény szerint, hanem inkább a megéléseimről…
Közel két éve pl. kitaláltuk egy coach társammal, hogy kellene valami újat alkotnunk, valami egyedit a coaching szakmán belül. Hónapokig tervezgettük, hétről-hétre összejöttünk egy hosszabb értekezéste, ahol minden alkalommal új ötletek, vélemények nyomán alakult, formálódott a mi kis projektünk.
Szakmai segítőink is voltak, egy többszörös olimpikon vízilabdázó, egy zseniális gyermekpszichológus, egy nagyon kedves barátnőm, aki gyerekeket tanít vízilabdázni nem is akárhogyan, valamint mi ketten coach-ok.
Mivel rendkívül nyitott vagyok az új dolgokra, más nézőpontokra, nekem óriási megtiszteltetés volt, hogy ilyen rendkívüli személyiségekkel hozott össze a sors.
Abban a 3-4 órában hihetetlen energiák mozdultak meg abban a helységben, hisz mindannyian valami új megalkotásán dolgoztunk, aminek egyértelmű célja volt, hogy a gyerekeket mentálisan fejlesszük, segítsük valami egészen egyedi módszerrel!
Mivel a Honvéd elnökének nagyon tetszett az ötlet, a nyári edzőtábor keretében ki is próbálhattuk!
Nekem személy szerint nagyon sokat adott az a pár hét, mert rengeteget tanultam a gyerekektől.
Hihetetlen, mennyi szeretet, lelkesedés rejlik bennük, és olyan örömmel fogadták azt, hogy foglalkozni kezdtünk velük, hogy szinte azonnal maguk közé fogadtak!
Mivel magam is vízilabdáztam, volt, hogy beálltam hozzájuk edzeni, ami mindannyiunk számára hatalmas élmény volt.
Nagyon megszerettem ezeket a gyerekeket. Annyi lehetőséget láttam mindegyikükben, hogy néha magam is meglepődtem, és azt hiszem azon a nyáron értettem meg először, mi a különbség a munka és a hivatás között.
És ez még csak a kezdete volt életem ezen tapasztalásának…
